EAgro Kft. +36-70-657-7900 EAgro Kft logo 2713 Csemő Szent István utca 2/b.

Üdvözöljük a(z) magágykészítő
bemutató és értékesítői weboldalán

Ahol kedvező ajánlatot kaphat a kívánt magágykészítő gépre az EAgro Kft-től.

HELTI 4 sor rugós kapás 3,9 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,9 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 95 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 4,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 4,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 95 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 7,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 7,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 4,4 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 4,4 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 110 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 4,7 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 4,7 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 110 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 5,0 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 5,0 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 5,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 5,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 6,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 6,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 200 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI 4 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 200 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 140 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,2 m függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,2 m függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,5 m függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,5 m függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 75 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,8m függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 2,8m függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 75 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás. 3,3 m függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós  kapás. 3,3 m függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,6 m függ. merev kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,6 m függ. merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,3 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,3 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 3,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 3,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 3 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus  csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,9 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 3,9 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,2 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,2 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,4 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,4 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,7 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 4,7 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 5,0 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 5,0 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 5,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 5,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 6,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 6,6 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 2,2 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 2,2 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 60 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 7,2 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós k. 7,2 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 4 sor rugós kapás 6,6 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 4 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 170 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 4 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 4 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 4 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 3 sor rugós kapás 7,2 m es vontatott hidraulikus  csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 170 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 3 sor rugós kapás 7,8 m es vontatott hidraulikus  csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI  nehéz simítós 3 sor rugós kapás 8,4 m es vontatott hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 200 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,3 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,3 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,9 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 3,9 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,2 m függ. hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,2 m függ. hidraulikus csukású kombinátor  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,4 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,4 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,7 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 4,7 m függesztett hidraulikus csukású kombinátor  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 110 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 5,0 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 5,0 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 5,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 5,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 6,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 6,6 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 7,2 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő

HELTI nehéz simítós 3 sor rugós k. 7,2 m függ. hidr.csuk. kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 2,8 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 2,8 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M2,2 Függesztett magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M2,2 Függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 60 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M2,5 Függesztett magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M2,5 Függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI Kompaktor S3 P6 M2,8 Függesztett magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M2,8 Függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI Kompaktor S3 P6 M3,3 Függesztett magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M3,3 Függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI Kompaktor S3 P6 M3,6 Függesztett magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M3,6 Függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

HELTI Kompaktor S3 P6 M3,3 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M3,3 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M3,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M3,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M3,9 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M3,9 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 95 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M4,2 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M4,2 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M4,4 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M4,4 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 110 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M4,7 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M4,7 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M5,0 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M5,0 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M5,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M5,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M6,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M6,6 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 170 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI Kompaktor S3 P6 M7,2 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő

HELTI Kompaktor  S3 P6 M7,2 Függesztett hidraulikusan csukható magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Első rögtörősor jellemzői:
Üreges kialakítású: nem tartalmaz központi tengelyt, így minimalizálva a berakódás lehetőségét.
8 mm-es edzett acél hullámpálcák helyezkednek el a kerületén: ezek a pálcák nem csak ellensúlyozni képesek a központi tengely hiányát, hanem képes nehéz körülmények között is megtartani a munkamélységet. Illetve rendkívül nagy kopásállóságot és rugalmasságot mutatnak.
Minden henger két oldalt rugóztatott: a hirtelen kapott nagy terhelés esetén enged, így csökkentve a túlterhelést és megnövelve az élettartamot. Túlterhelést jelenthetnek például a nagy bakhátak, vagy akár betondarabok is.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
Hátsó dupla rögtörők is üregesek, feszítésüket vastag erős orsó és rugó segíti elő.
Munka közben a gép önhordó, mert az első-hátsó rögtörők képesek biztosítani a munkamélységet, illetve megtartani a kompaktor súlyát.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet
Opcionális lehetőség: nyomlazítók
Függesztett és félig függesztett kivitelben is készítjük őket.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 2,2 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 2,2 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 60 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 2,8 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 2,8 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett merev kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 3,9 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 3,9 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 4,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 4,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 95 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 7,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 7,2 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 6,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 6,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 5,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 5,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 145 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 5,0 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 5,0 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 145 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 4,7 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 4,7 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 140 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 3 sor rugós kapás 4,4 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 3 sor rugós kapás 4,4 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,3 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

HELTI 4 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő

HELTI 4 sor rugós kapás 3,6 m es függesztett hidraulikus csukású kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 95 LE-től
Munkamélység: 3-10 cm.
Kérés szerint normál rugóskapákkal, vagy germinátor kapákkal szerelt.
Dupla rögtörősorral szerelt.
Csapágyazott rögtörősorok. A csapágyak 2 századmilliméter pontossággal futnak, így biztosítva a csapágyak hosszú élettartamát.
A rögtörők üregesek így nehezebben rakódnak be.
Munka közben a gép elejét a traktor, illetve a két oldalsó mankókerék, a hátulját pedig a hátsó rögtörők tartsák meg a feszítőszerkezeteken keresztül. Mivel a váz súlyának jelentős részét is rá tudjuk terhelni a rögtörőkre, ezért tömörebb magágyat készíthetünk.
A csukható változatoknál munka közben orsókkal precízen kifeszíthetők az oldalszárnyak. Szállításnál ugyanezek az orsók rögzítik a szárnyakat kímélve a munkahengert.
Megbízható könnyen mozgó simítókkal szerelt.
Nútos furattal ellátott, gyors csatlakozású hárompont függesztőszerkezet.
Opcionális lehetőség: nyomlazítók.
Gépeinket homokszórással előkészítjük és két komponensű festékkel festjük.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

KÜHNE Kompaktor magágykészítő

KÜHNE Kompaktor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
A kompaktorok félig függesztett kivitelben, 4,3 és 6 méter munkaszélességgel rendelhet?k. A közúti szállítás könnyítése érdekében a gép hidraulikusan 3 méteres szállítási szélességre csukható össze. A gép egymás mögött elhelyezett – de egy egységbe foglalt – egymástól elmozdulni képes, különböz? feladatú eszközökb?l áll. Ezek sorrendben a következ?k: simítóval ellátott, pálcás hengerborona, három sorban elhelyezett rugós-kapás, vagy két soros lúdtalpkapás egység, pálcás hengerborona simítóval és Crosskill henger. A kompaktor rugóbiztosítású traktorkerék-nyomlazítóval is felszerelésre került.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

OPALL-AGRI Neptun 8 - Saturn IV P magágykészítő

OPALL-AGRI Neptun 8  - Saturn IV P magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től

Alapfelszereltség: precíziós magágykészítő kompaktor 8 m munkaszélességben,
vontatott kivitel egy univerzális eszközhordozóval, 2x4m kompaktor
az eszközhordozón, D50 vagy K80 vonófej, 560/45-R22,5 méretű
futóműszállítási, szélesség 3m, 2x3db rugózott nyomlazító, munkavégző
egység: Ø330 mm pálcás henger az első sorban, rugófeszítésű simítólap,
paralelogramma függesztésű kapatagok 2 sorban, 265mm széles lúdtalpkapák
a jobb átfedésért, NON-STOP spirálrugós kapabiztosítás, Ø330
mm pálcás henger a kapák után, rugófeszítésű simítólap, Crosskill lezáró
henger, közúti világítás, oldalsó lezáró lemez

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

OPALL-AGRI SATURN IV kompaktor magágykészítő

OPALL-AGRI SATURN IV kompaktor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
SATURN IV magágykészít? kompaktor

- precíz magágykészít? kompaktor
- munkamélység: 2 – 12 cm
- munkaszélesség: 3 – 6 m

• Alapfelszereltség SATURN IV
• Nyomlazító a traktor kerekei után
• Variáció S Lúdtalpkapa, nyírócsapos biztosítással
• 2x Pálcás rögtör? hengersorral 330mm, 2x Simító lemezzel
• Variáció Pe 3 soros rugóskapás egység, lándz..........

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

OPALL-AGRI Saturn IV 4S kompaktor magágykészítő

OPALL-AGRI Saturn IV 4S kompaktor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 120 LE-től
Alapfelszereltség: precíziós magágykészítő kompaktor 4-5-6 m munkaszélességben.
Vontatott kivitel, szállítási szélesség 3m, 2 pár rugózott nyomlazító,
munkavégző egység: Ø330 mm pálcás henger az első sorban, rugófeszítésű
simítólap, paralelogramma függesztésű kapatagok 2 sorban, 265mm széles
lúdtalpkapák a jobb átfedésért, nyírócsavaros kapabiztosítás, opcióban
spirálrugós biztosítás, Ø330 mm pálcás henger a kapák után, rugófeszítésű
simítólap, Crosskill lezáró henger, közúti világítás, oldalsó lezáró lemez.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

OPALL-AGRI Saturn IV 5S kompaktor magágykészítő

OPALL-AGRI Saturn IV 5S kompaktor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Alapfelszereltség: precíziós magágykészítő kompaktor 4-5-6 m munkaszélességben.
Vontatott kivitel, szállítási szélesség 3m, 2 pár rugózott nyomlazító,
munkavégző egység: Ø330 mm pálcás henger az első sorban, rugófeszítésű
simítólap, paralelogramma függesztésű kapatagok 2 sorban, 265mm széles
lúdtalpkapák a jobb átfedésért, nyírócsavaros kapabiztosítás, opcióban
spirálrugós biztosítás, Ø330 mm pálcás henger a kapák után, rugófeszítésű
simítólap, Crosskill lezáró henger, közúti világítás, oldalsó lezáró lemez.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

OPALL-AGRI Saturn IV 6S kompaktor magágykészítő

OPALL-AGRI Saturn IV 6S kompaktor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Alapfelszereltség: precíziós magágykészítő kompaktor 4-5-6 m munkaszélességben.
Vontatott kivitel, szállítási szélesség 3m, 2 pár rugózott nyomlazító,
munkavégző egység: Ø330 mm pálcás henger az első sorban, rugófeszítésű
simítólap, paralelogramma függesztésű kapatagok 2 sorban, 265mm széles
lúdtalpkapák a jobb átfedésért, nyírócsavaros kapabiztosítás, opcióban
spirálrugós biztosítás, Ø330 mm pálcás henger a kapák után, rugófeszítésű
simítólap, Crosskill lezáró henger, közúti világítás, oldalsó lezáró lemez.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Demeter 400 L magágykészítő

QUIVOGNE Demeter 400 L magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Alapfelszereltség: 4 – 5 - 6m munkaszélességű univerzális munkagép
a magágykészítésre és tarlókezelésekre, vontatott kivitel, 15cm
kapaosztás, 70x12 mm-es agresszív rugóskapák, 58 cm vázmagasság,
hidraulikusan állítható első simító, L-ékgyűrűs henger, simító pálcasor a
henger előtt

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Turbocombinator L 500 magágykészítő

QUIVOGNE Turbocombinator L 500 magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Alapfelszereltség: könnyű kivitel a kora tavaszi magágykészítéshez, függesztett
kialakítás, rugófeszítésű első simítók mechanikus mélységállítással, 10
cm kapaosztás, fordítható univerzális lándzsák, 32x12x400 mm-es S vagy
egyenes kapa, kétsoros aprító henger, 2 db 155x70/R 13 támkerék

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Turbocombinator L 560 magágykészítő

QUIVOGNE Turbocombinator L 560 magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Alapfelszereltség: könnyű kivitel a kora tavaszi magágykészítéshez, függesztett
kialakítás, rugófeszítésű első simítók mechanikus mélységállítással, 10
cm kapaosztás, fordítható univerzális lándzsák, 32x12x400 mm-es S vagy
egyenes kapa, kétsoros aprító henger, 2 db 155x70/R 13 támkerék

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Turbocombinator L 600 magágykészítő

QUIVOGNE Turbocombinator L 600 magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Alapfelszereltség: könnyű kivitel a kora tavaszi magágykészítéshez, függesztett
kialakítás, rugófeszítésű első simítók mechanikus mélységállítással, 10
cm kapaosztás, fordítható univerzális lándzsák, 32x12x400 mm-es S vagy
egyenes kapa, kétsoros aprító henger, 2 db 155x70/R 13 támkerék

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Demeter 500 L magágykészítő

QUIVOGNE Demeter 500 L magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 160 LE-től
Alapfelszereltség: 4 – 5 - 6m munkaszélességű univerzális munkagép
a magágykészítésre és tarlókezelésekre, vontatott kivitel, 15cm
kapaosztás, 70x12 mm-es agresszív rugóskapák, 58 cm vázmagasság,
hidraulikusan állítható első simító, L-ékgyűrűs henger, simító pálcasor a
henger előtt

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

QUIVOGNE Demeter 600 L magágykészítő

QUIVOGNE Demeter 600 L magágykészítő az EAgro Kft-től.

SASFORM SA-3,23-2 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-3,23-2 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-3,6-2 FFH 3 soros hidr. félig függ. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-3,6-2 FFH 3 soros hidr. félig függ. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-3,6-2H 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-3,6-2H 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,2FFH 3 soros hidr. felcsukható, félig függ. ásóborona magágykészítő

SASFORM SA-4,2FFH 3 soros hidr. felcsukható, félig függ. ásóborona magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,2-2FFH 3 soros hidr. félig függ. 2 sor törőhengerrel ásóborona magágykészítő

SASFORM SA-4,2-2FFH 3 soros hidr. félig függ. 2 sor törőhengerrel ásóborona magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,2-2H 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-4,2-2H 3 soros vont. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 110 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,6FFH 3 soros hidr. felcsukható, félig függ. ásóborona magágykészítő

SASFORM SA-4,6FFH 3 soros hidr. felcsukható, félig függ. ásóborona magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,6-2FFH 3 soros hidr. félig függ. 2 sor törőhengerrel ásóborona magágykészítő

SASFORM SA-4,6-2FFH 3 soros hidr. félig függ. 2 sor törőhengerrel ásóborona magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-4,6-2H 3 soros vont. ásóborona 2sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-4,6-2H 3 soros vont. ásóborona 2sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-5,6-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-5,6-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-6,2-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-6,2-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 200 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-7,2-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-7,2-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 200 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-7,8-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-7,8-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 210 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-8,4-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-8,4-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 220 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.3-S kompaktor függesztett segédrugókkal magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.3-S kompaktor függesztett segédrugókkal magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től

Rugóskapák száma: 33 db
Munkasebesség: 8-10 km/h
Munkamélység: 8-12 cm
Ajánlott gépigény: ~ 80 LE
Tömege: 870 kg
Munkaszélessége: 330 cm

Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat
Hidraulikus csukás

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.3-H kompaktor függesztett hidr.csukású magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.3-H kompaktor függesztett hidr.csukású magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től

Rugóskapák száma: 33 db
Munkasebesség: 8-10 km/h
Munkamélység: 8-12 cm
Ajánlott gépigény: ~ 80 LE
Tömege: 870 kg
Munkaszélessége: 330 cm

Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat
Hidraulikus csukás

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.3-H S kompaktor hidr.csukású+ segédrugó magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.3-H S  kompaktor hidr.csukású+ segédrugó magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 80 LE-től
Rugóskapák száma: 33 db
Munkasebesség: 8-10 km/h
Munkamélység: 8-12 cm
Ajánlott gépigény: ~ 80 LE
Tömege: 870 kg
Munkaszélessége: 330 cm

Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat
Hidraulikus csukás

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.6-H kompaktor függesztett hidr. csukású magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.6-H kompaktor függesztett hidr. csukású magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,4 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.6-H S kompaktor hidr. csukású+ segédrugó magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.6-H S kompaktor hidr. csukású+ segédrugó magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 90 LE-től
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,4 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 4.4-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő

SASFORM Kombimix 4.4-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Terület teljesítmény: 3,2 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,4 m

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 5.0-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő

SASFORM Kombimix 5.0-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 130 LE-től
Terület teljesítmény: 3,6 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,95 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 5.6 kompaktor függesztett magágykészítő

SASFORM Kombimix 5.6 kompaktor függesztett  magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 140 LE-től
Terület teljesítmény: 4,0 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,95 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 5.6-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő

SASFORM Kombimix 5.6-S kompaktor függesztett segédrugóval magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Terület teljesítmény: 4,0 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,95 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-1,62 2 soros függesztett ásóborona magágykészítő

SASFORM SA-1,62 2 soros  függesztett ásóborona magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 50 LE-től
SA függesztett ásóborona . Az SA jelzés? függesztett ásóboronák els?dlegesen szántáselmunkálásra használható talajm?vel? eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelel? szögben elhelyezked? ásóborona sor kiváló talajaprító,egyenget? és kever? hatással rendelkezik. A tömörít? hengersor hatékonyan zárja le a talajt, meg?rizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legel?k rétek szell?ztetésére, gyümölcsösök sorközm?velésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SA-3,23-2 FF 3 soros félig függ. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SA-3,23-2 FF 3 soros félig függ. ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
3,0 – 4,6 méteres kivitelben. Az SA jelzéső ásóboronák elsődlegesen szántáselmunkálásra használható talajművelű eszközök. A két vagy három, menetirányra megfelelő szögben elhelyezkedő ásóborona sor kiváló talajaprító,egyengető és keverő hatással rendelkezik. A tömörítő hengersor hatékonyan zárja le a talajt, megőrizve ezzel a talaj nedvességtartalmát.
Ásóboronák ezenfelül kiválóan használhatók ,magágy készítésre, legelők rétek szellőztetésére, gyümölcsösök sorközművelésére is.

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM SÁBA-5,0-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő

SASFORM SÁBA-5,0-2H vontatott ásóborona 2 sor törőhengerrel magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
SA SÁBA vontatott ásóborona. 3,2 – 8,4 méteres kivitelben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 2,8-S kompaktor függ. segédrugókkal magágykészítő

SASFORM Kombimix 2,8-S kompaktor függ. segédrugókkal magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től
Felépítmény: 4 sor rugóskapa – 1 sor törőhenger

Főbb műszaki paraméterek:
Rugóskapák száma: 22 db
Munkasebesség: 8-10 km/h
Munkamélység: 8-12 cm
Szállítási szélesség: 2,2 m
Ajánlott gépigény: ~ 27 LE
Munkaszélessége: 220 cm

Opció:
Segédrugós kivitel

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 3.3 kompaktor függesztett magágykészítő

SASFORM Kombimix 3.3 kompaktor függesztett magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 70 LE-től

Rugóskapák száma: 33 db
Munkasebesség: 8-10 km/h
Munkamélység: 8-12 cm
Ajánlott gépigény: ~ 80 LE
Tömege: 870 kg
Munkaszélessége: 330 cm

Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat
Hidraulikus csukás

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 4.4 kompaktor függesztett magágykészítő

SASFORM Kombimix 4.4 kompaktor függesztett magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 100 LE-től
Terület teljesítmény: 3,2 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,4 m

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Kombimix 5.0 kompaktor függesztett magágykészítő

SASFORM Kombimix 5.0 kompaktor függesztett magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Terület teljesítmény: 3,6 ha/h
Munkasebesség: 8-10 km/h
Hidraulika: egy pár kettős működésű
Szállítási szélesség: 2,95 m
Opció:
Segédrugós kivitel
Mellső támkerék pár
Félig függesztett változat

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Saskom 2.2 kombinátor magágykészítő

SASFORM Saskom 2.2 kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 50 LE-től
Saskom függesztett kombinátor

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SASFORM Saskom 3.0 kombinátor magágykészítő

SASFORM Saskom 3.0 kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 50 LE-től
Felépítmény: 4 sor rugóskapa – 2 sor tör?henger F?bb m?szaki paraméterek: Rugóskapák száma: 30 db Munkasebesség: 8-10 km/h Munkamélység: 8-12 cm Szállítási szélesség: 3,0 m Ajánlott gépigény: ~ 50 LE Munkaszélessége: 300 cm Opció: Segédrugós kivitel

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SOKORO 66,2 SK Vontatott hidraulikus csukású Kombinátor magágykészítő

SOKORO 66,2  SK Vontatott hidraulikus csukású Kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Műszaki adatokSK-V6.6
Szélesség: 2500 mm
Munkaszélesség: 6600 mm
Hosszúság: 4900 mm
Magasság: 3800 mm
Fogas boronatagok száma: 6 db
Pálcáshengerek száma:12 db
Vontatási teljesítmény igény LE-ben 150 LE
Vontatási teljesítmény igény kW-ban: min. 110 kW
Max. munkasebesség: 8-10 km/h
Terület teljesítmény: "6 6,6 ha/h
Hidraulikarendszer nyomása: 30 l/perc
Tömeg: 1480 kg

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SOKORO nehézkombinátor SKN-400 magágykészítő

SOKORO nehézkombinátor SKN-400 magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
SKN nehézkombinátor-család
Az SKN típusú nehézkombinátor a közép- és nagyobb gazdaságokban a szántóföldi magágy előkészítés nélkülözhetetlen munkagépe. A hagyományos művelés eszköze, de mulcsos művelésnél is sikerrel alkalmazható. A kombinált munkagép minden eddiginél hatékonyabban végzi egy menetben a felszántott talaj előkészítését: talajlazítást, keverést, gyomirtást, rögtörést, kismértékű tömörítést és felszíni egyengetést.

A munkagép egyenetlen talajfelszín esetén is kiváló munkát tud végezni, mivel a részben csuklósan felfüggesztett művelőelemek alkalmazkodnak a felszíni egyenetlenségekhez. A megművelt föld felületét jó hatásfokkal elegyengeti, ideális körülményeket teremtve a vetéshez.

Az SKN nehézkombinátor elérhető 4, 5, és 6 m-es munkaszélességben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SOKORO 66,2 SK függesztett hidraulikus csukású Kombinátor magágykészítő

SOKORO 66,2  SK függesztett hidraulikus csukású Kombinátor magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 150 LE-től
Műszaki adatok SK-6.6
Szélesség: 2500 mm
Munkaszélesség:6600 mm
Hosszúság: 2600 mm
Magasság: 2400 mm
Fogas boronatagok száma: 6 db
Pálcáshengerek száma: 12 db
Vontatási teljesítmény igény LE-ben: 150 LE
Vontatási teljesítmény igény kW-ban: min. 110 kW
Max. munkasebesség: 8-10 km/h
Terület teljesítmény: "6 6 ha/h"
Hidraulikarendszer nyomása: 30 l/per
Tömeg: 1200 kg

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SOKORO nehézkombinátor SKN-500 magágykészítő

SOKORO nehézkombinátor SKN-500 magágykészítő az EAgro Kft-től.

Minimum: 180 LE-től
SKN nehézkombinátor-család
Az SKN típusú nehézkombinátor a közép- és nagyobb gazdaságokban a szántóföldi magágy előkészítés nélkülözhetetlen munkagépe. A hagyományos művelés eszköze, de mulcsos művelésnél is sikerrel alkalmazható. A kombinált munkagép minden eddiginél hatékonyabban végzi egy menetben a felszántott talaj előkészítését: talajlazítást, keverést, gyomirtást, rögtörést, kismértékű tömörítést és felszíni egyengetést.

A munkagép egyenetlen talajfelszín esetén is kiváló munkát tud végezni, mivel a részben csuklósan felfüggesztett művelőelemek alkalmazkodnak a felszíni egyenetlenségekhez. A megművelt föld felületét jó hatásfokkal elegyengeti, ideális körülményeket teremtve a vetéshez.

Az SKN nehézkombinátor elérhető 4, 5, és 6 m-es munkaszélességben

AJÁNLATKÉRÉS
ADATLAP
PROSPEKTUS

SOKORO nehézkombinátor SKN-600 magágykészítő

SOKORO nehézkombinátor SKN-600 magágykészítő az EAgro Kft-től.